Posted on okt 23, 2019

Atado

Egyetemistaként kulcsfontosságú, hogy az előadásokon, gyakorlatokon hallja és értse a hallgató, amit az oktatók mondanak. Hallássérültként nehezített a pálya, különösen akkor, ha valakinek súlyos fokú, illetve a siketséghez közeli állapotban van a hallása. Az ilyen nagymértékű hallásvesztéssel élőkkel célszerű jól artikulálva, szemből beszélni, hiszen ezzel is segítjük azt, hogy tudjon szájról olvasni, legyen számára vizuális megerősítés. 

A hallókészülékek hivatalos hatótávolsága 2-3 méter. Egy jól kiválasztott és beállított hallókészülék segítheti az értést ezen a távolságon túl is, általánosságban azonban azt mondhatjuk, hogy ez nem elvárható.  A hallókészülékek hatótávolságát a külső eszközök növelik meg. Ilyen például a mikrofonok, a telefonálást segítő egységek, a tv-hez csatlakoztatható egységek és a távírányítók. Különösen fontosak ezek az eszközök a tárgyaláson, előadásokon, vagy egy olyan egyszerű szituáció során, mint pl. bevásárlás.

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, a Danavox-H Kft. és a Tünde  Hallásgondozó együttműködésének keretében új ReSound Enzo hallókészülékhez és multimikrofonhoz segítettük hozzá Ákost.

RS_Multi_Mic

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ SANSZ program keretében anyagi támogatást nyújtott, a Tünde Hallásgondozó beállította, összehangolta a készülékek és a külső egység működését. A Danavox-H Kft. ajándékba adta a ReSound Multi Mikrofont, így teljes körűvé vált a hallgató akadálymentesítése: az előadók hangját közvetlenül fogja hallani a multimikrofon segítségével. Ez nagyon fontos külső eszköz a tanulónak, hiszen a mikrofon funkción túl használhatja asztali mikrofonként is. Ha az asztal lapjára teszi, módot vált és mindenkit egyaránt hallhat, aki az asztalnál ül – pl. egy tárgyaláson vagy egy családi ebédnél. A ReSound Multi Mikrofon csatlakoztatható továbbá indukciós hurokhoz, FM rendszerhez (FM vevő szükséges), illetve a mini-jack aljzaton keresztül bármilyen audió lejátszóhoz. Így mindent minőségromlás nélkül a fülében hallgathat, immáron a megfelelő teljesítményű és jól beállított hallókészülékével és a multimikrofon segítségével.

Elmondhatjuk, hogy csapatmunka volt. Mindannyian hozzátettünk annyit, amennyit tudtunk annak érdekében, hogy segítsünk egy sorstársunkon. Hatalmas köszönet érte Mindenkinek!


„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” (Széchenyi István)


                                                             

ReSound

logo

e_l

Posted on okt 13, 2019


Híd az SNI-s és az ép egyetemi hallgatók között: SANSZ

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ SANSZ programjának egyik kiemelt célja, hogy hidat képezzen a fogyatékkal élő, speciális képzési igényű hallgatók és az oktatók, valamint az ép hallgatók között. A program a látássérült, hallássérült, mozgássérült, autista és a tanulási zavarral küzdő hallgatókat érinti.

Nagyon fontos, hogy az ép hallgatók testközelből ismerjék meg fogyatékossággal élő társaikat, személyes történetüket, az őket érintő kihívásokat, a segítés lehetőségeit, helyes módjait. Ennek érdekében különböző érzékenyítő programokon lehetőség nyílik a látássérült, hallássérült, mozgássérült és "diszes" hallgatókkal való személyes találkozásra.

A Tünde Hallásgondozó a hallássérültekhez kapcsolódó szakmai, érzékenyítési feladatokat látja el. A Tünde Hallásgondozónak rendkívül jó és szoros a kapcsolata az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központtal, az esélyegyenlőségi referenssel és a szakmai vezetővel is.

Az együttműködés keretében hallásgondozónk térítésmentesen:

- végzi a hallgatók hallásvizsgálatát

- állítja be az egyetemi hallgatók készülékeit

- végzi az aktuális kontrollvizsgálatokat

- javaslatot tesz hallásjavító eszközre, kommunikációt segítő külső eszközre

- készséggel áll a hallgatók rendelkezésére minden hallással, értéssel kapcsolatos kérdés, probléma esetén.

Arany Tünde, audiológus, tapasztalati szakértő mindig szeretettel, nyitott szívvel fogadja a hozzá forduló, segítséget igénylő hallgatókat.


"Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja." - Albert Einstein


ceglogoegyetemi_logo_kep

gabor_kepe

Posted on okt 6, 2019

Ezzel a képpel szeretnénk megköszönni Rényi Mártának, a legszuperebb média-tanácsadónak a 2019-ben végzett áldozatos, lelkiismeretes munkáját, sok-sok segítségét, amit nekünk nyújtott. Öröm és élmény veled dolgozni a cégünk fejlesztésén. Köszönjük Rényi Márti szíves pártfogását a 2019-es évben. Folytköv 2020-ban.

Posted on jún 21, 2019

A Tünde Hallásgondozó dolgozói elkötelezettek az egészséges és sportos életmód mellett. Mindketten számtalan edzésformát kipróbáltunk már, jelenleg is aktívan sportolunk. Szívesen támogatjuk a jótékonysági sportrendezvényeket és ezeken részt is veszünk (Éjszakai Jótékonysági Villamosfutás, Fuss az életekért, Fuss a Szegedi Gyermeksebészetért, 10.000 lépés a Szegedi Gyermekklinikáért, stb…)

A Tünde Hallásgondozó szponzorálta a 2019. június 16-án megrendezett II. Szeged Maratonon részt vevő „Ma sem főzök” női maratoni váltó csapatot. A Tünde Hallásgondozó segítségével a csapat tagjai időben eljutottak a frissítő- és váltópontokra, valamint a klimatizált utazás is biztosított volt. Árnyékos hely igen kevés volt a verseny útvonalán és a váltópontok környékén, így ez nagyon hasznosnak bizonyult a 35 fokos hőségben. A hangulat remek volt a rekkenő hőség ellenére is, mindenki nagyon jól érezte magát. Hálás köszönet a menedzsmentnek. Gyerkőcökben sem volt hiány, ők is beszálltak néha a futásba, biztatásba és a szurkolásba is. A csapat végül negyedik helyezést ér el 4:38:36-os időeredménnyel.

-

A Tünde Hallásgondozó a továbbiakban is elkötelezett támogatója lesz a sportnak, így a lányok biztosan számíthatnak a szponzori háttérre.

"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon."
(Albert Schweitzer)

Posted on nov 26, 2018

Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, a Hallgatói Esélyegyenlőségi Bizottság felügyelete alatt álló keretből, új, korszerű eszközöket szerzett be, amelyek óriási segítséget jelentenek a nagyothalló hallgatóknak. Ezzel a Szegedi Tudományegyetem élen jár a hallássérültek akadálymentesítésére tett erőfeszítések terén.

- Olyan eszközöket szereztünk be, amelyek alkalmasak nagyobb távolságban és zajban a hallásvesztéssel rendelkező hallgatók beszédértési problémáinak leküzdésére. Ezek óriási előnye, hogy márka függetlenül is képesek hallókészülékhez vagy cochleáris implantátumhoz csatlakozni. Tehát minden hallgatónak ki tudjuk kölcsönözni, függetlenül attól, milyen márkájú segédeszközt hord. A Phonak okosmikrofonja elősegíti a hallásveszteséggel rendelkező hallgatók nehéz hallási helyzetekhez való alkalmazkodását, a kommunikációba való bekapcsolódását – mondta el Nagy Katalin, esélyegyenlőségi referens.

Fotó: Bobkó Anna
Készülék átadása. Fotó: Bobkó Anna

Eddig négy hallgató vehette át és használja aktívan a rendszert. Az átadást megelőzően audiológus ellenőrizte a hallókészülékeiket és azok beállításait. Ezt a feladatot Arany Tünde tapasztalati szakértő és audiológus látta el. Ez az előkészítő munka fontos feltétele volt a sikeres bevezetésnek, hiszen ez biztosította a készülékek és a Roger kompatibilitását. A történet már a tavaszi félévben elkezdődött, amikor megalakult a hallássérültek egyetemi csoportja Nagy Katalin esélyegyenlőségi referens kezdeményezésére. A csoport tagjai megismerték egymást és Arany Tünde audiológust, beszélgettek a nehézségeikről és a megoldásaikról. A tapasztalatok cseréje és egymás segítése nagyon hasznos volt, azóta is rendszeresen találkoznak, illetve tartják a kapcsolatot. Ebben a csoportban kaptak információt a Phonak Roger Pen felhasználási lehetőségeiről.

Kép 2

- A Roger a legmodernebb technológiával felszerelt, adaptív, 2.4 GHz-es vezeték nélküli standard, melynek célja, hogy kiváló teljesítményt biztosítson zajban és nagyobb távolság esetén is. Szabadalmaztatott mikrochipen alapul. Intelligens és adaptív algoritmusokat használ a jel-zaj viszony korábban soha nem tapasztalt javítására és nem zavar más, szimultán működő rádiós rendszert sem – magyarázta Kókai Gábor szabadúszó informatikus, tapasztalati szakértő és tanácsadó.

A Roger Pen egy csúcskategóiás vezetéknélküli technológia, mely nagy zajban vagy távolságban történő beszédértések esetén nyújt segítséget. Megjelenése diszkrét, egy tollra hasonlít. Ezt csípteti a ruhájára az előadó. Az eszköz képes teljesen automatikus vagy manuális mikrofonbeállítások használatára is, illetve rendelkezik Bluetooth kapcsolódási lehetőséggel, így teljeskörű hallási élményt biztosít. A hallássérült hallgatók a Roger MyLink(02) vevőkészülékkel együtt kölcsönözték ki, magukkal hordták és az aktuális előadót kérték meg a használatára. Így nagy távolságból is jól hallották az előadást, akkor is értették mit mond, miközben a táblára írt vagy a teremben járkált.

3. kép

A készüléket egyébként többféle módban használhatják az egyetemisták, attól függően, hogy egy tanórán az előadóra szeretnének figyelni vagy egy asztaltársasággal beszélgetni. Bármilyen audió forráshoz csatlakoztatható, így rádió, televízió hangja is eljut a fiatalokhoz vagy oktatási anyagot is tudnak hallgatni, akár nyelvet tanulni, de mobiltelefonhoz is lehet csatlakoztatni az eszközt.

Hogyan tudták az okosmikrofonok a nagyothalló hallgatókat akadálymentesíteni a mindennapokban, a nagyelőadókban, társaságban, multimédiás anyagok hallgatása közben? Mennyiben változtatta már most meg az eddigi életüket, hogyan hatott rájuk és környezetükre mentálisan? Az okosmikrofon - picivel több mint egy hónapnyi - napi használata után egyikük így fogalmazott. - Nem maradok le információkról, mint korábban és nem fáradok el a koncentrációtól, hiszen már nem a hallásra kell figyelnem, hanem a tanulásra. Úgy érzem, lélektani hatása is van: el tudok lazulni, nyitottabb lettem. Többet beszélek, bekapcsolódom az órákba. Már érdemes bejárni az előadásokra, magáért az élményért. Nem túlzás, ha azt állítom, az ember jövőjét határozza meg ez a lehetőség. Szerencsére az oktatók pozitívan állnak hozzá.

SZTEInfo

Forrás: u-szeged.hu

Posted on nov 13, 2018

Ez alkalomból a Dalai láma gondolatait szeretném megosztani:

ADJ SZÁRNYAKAT AZOKNAK, AKIKET SZERETSZ,
HOGY REPÜLHESSENEK,
GYÖKEREKET - HOGY VISSZATALÁLJANAK,
ÉS OKOT - HOGY MARADJANAK.

Minden kedves páciensünknek köszönjük, hogy velünk vannak és bizalmat szavaztak nekünk!